IGEN. Én is szeretnék FELTÖLTŐDNI! - Ide írd az email címed:

MERT LEHETSZ OLYAN SZÜLŐ, MINT AMILYENNEK EGYSZER MEGÁLMODTAD!

Gyermekágy

A gyermekágy a modern terminológiában a szülés utáni első hat hetet jelenti. Ez a bűvös hat hét, amikor beindul és beáll a tejtermelés, lezajlik a gyermekágyi folyás, felépül a kismama a szülésből, a baba pedig alkalmazkodik a méhen kívüli élethez. Ez az időszak hivatalosan akkor zárul le, amikor a nőgyógyász a hat hetes kontrollvizsgálaton gyógyultnak minősíti az anyukát.
Ez alapján azt hihetnénk, hogy a gyermekágy valamiféle orvosi szakkifejezés, pedig a fogalom korántsem új keletű és a legkevésbé sem orvosi eredetű szakszó.



Hajdanán a gyermekágyat a bába készítette el tiszta szalmából, lepedővel leborítva, s ahol szokásos volt, az ágy fölé rudak segítségével lepedőt erősítettek fel, mely erre a célra készült (boldogasszony ágya, sátorgaliba) - írja a néprajzi lexikon. Vagyis a bábaasszony a szülés után készített a mamának és a babának egy puha fészket, amit baldachinnal vettek körül és ahonnan az anyuka legalább egy hétig nem kelhetett fel. Az anyát és gyermekét a védelmező lepel alatt senki nem zavarhatta.
A főzést és a ház körüli teendőket a rokonság és a komaság nőtagjai látták el. Az ételt külön erre a célra kialakított úgynevezett komatálban hozták a családnak. Az újdonsült anyukára szigorú szabályok, tilalmak vonatkoztak: nem volt szabad sütnie, főznie, vizet merítenie a kútból, illetve az avatásig nem hagyhatta el a házat. A babára vonatkozó hiedelmek szerint a csecsemőt, hogy megóvják a rontástól, a keresztelőig nem volt szabad egyedül hagyni, éjjel lámpát kellett égetni mellette, továbbá nem volt szabad leendő nevén szólítani, csak becézni. Az asszonnyá avatás tájegységenként eltérő időpontban, de sokszor hat hét után volt esedékes. Ez volt az édesanya és a csecsemő első útja, mely a bába kíséretében a templomba vezetett. Az újdonsült anyukát áldásban részesítő szertartás után a gyermekágyi tilalmakat feloldották, a gyermeket bölcsőbe fektették. Ekkor vált az asszony a falubeli női közösség, elismert, teljes jogú tagjává.


Ha a babonákat és hiedelmeket lehántjuk eme szokásokról, megláthatjuk e hagyomány szépségét és gyakorlatiasságát. Már maga a szó is elárulja, hogy itt minden a gyermekről és a pihenésről szól. A másik szóhasználat az anya boldogságára helyezi a hangsúlyt. És akinek már született gyermeke, annak nem meglepő, hogyan kaphatta a gyermekágyként is használt galiba szavunk a köznyelvben használatos átvitt értelmét. Eleink pontosan tudták mire van szüksége az újszülöttnek és a édesanyjának. Ezt az időszakot érintő összes szokás, az ágy kialakítása, a tiltó rendelkezések, mind az anya és a baba védelmét és zavartalanságát hivatottak szolgálni. Semmi más dolguk nem volt, mint pihenni, erősödni, gyakorolni a szoptatást és ami talán a legfontosabb, zavaró ingerek, kíváncsi szemek elől védve, ismerkedni egymással, összebújni és egy életre szerelembe esni. Dehogy gondoltak ők az elkapatásra!



Az anya elzártsága ellenére nem maradt magára gondjaival és feladataival, a már tapasztalt asszonytársak elérhető közelségben voltak, segítettek bármi merült is fel.
Ha jól működött ez az óvó támogató közeg, az anyának ez megadta a kellő magabiztosságot, a folyamatos testközelség a babában életre szóló biztonságérzetet alakított ki és az anya gyermek kapcsolatban egy örökké tartó kötődést hozott létre. A pár hét letelte után, mikor mindketten megerősödtek, annyira hogy a nagyközönség elé álljanak, az anya egy szent helyen kapott áldást életére és anyai hivatására. A várandósság, a szülés alatt átélt élmények, az anyaságnak az első időszakban megtapasztalt nehézségei és szépségei ezzel a ceremóniával hivatalosan is elismerést kaptak, mellyel anyaságában méltó rangra emelték az ifjú asszonyt az egész közösség szemében.



Szerintem gyönyörű. Lenne mit tanulnunk a régiektől!
Ehhez mást nem is lehet hozzá fűzni. 




Testünk titkai 2.

Egy szülésfelkészítő előadáson láttam egy afrikai bennszülött asszony filmre vett szülését. Látszott, hogy koncentrál, hogy szinte transzban van, de fájdalomnak a nyomát sem lehetett rajta látni. Az arcáról béke és nyugalom áradt. Ringatózott, helyezkedett, majd egyszer csak felemelte a lába közül a babát.
Én azt mondtam akkor, ilyen nincs. Két szüléssel a hátam mögött már árnyaltabban látom a kérdést. Azt gondolom nem annyira a testi adottságok, mint inkább a társadalmi, kulturális különbségek azok, amik miatt mi agyon civilizált nők hendikeppel indulunk. Egy ilyen bennszülöttnek élete során lehetősége van több szülésnél is jelen lenni, saját szemével végig nézni mi is történik, a kultúrájának szerves részét képezi a szüléssel kapcsolatos tudás. Ha pedig eljön a nagy pillanat ismerős környezetben, ismerős emberek között éli át, a már ismerős szituációt.
És mi a helyzet velünk?

Ma azt mondta nekem a három éves kislányom, vécézés után, hogy a kaki a bőrünkön keresztül jön ki.
- Tévedés - mondtam én, kissé meglepve - van ott egy luk.
- Hol, Mami? Nincs is luk! - volt a válasz.
Nos, körülbelül ezen a szinten van az európai nők tudása a szüléssel kapcsolatban. 

Este a kislányommal a fürdőkádban hamar végére jártunk az ügynek. Teljesen odáig volt, hogy megtudhatta a nagy titkot, hol jön ki a kaki.
Ennek örömére libbentsük fel a leplet az ősi tudásról a 'Hogy jön ki a gyerek?' kérdésben. Vagy ha leleplezni nem is tudjuk teljesen, de legalább kukkantsunk be a lepel alá. Gyertek! 

"Ha valaki attól tart, hogy "túl szűk a szüléshez" hallgassa meg Judy történetét. Noha már húsz éve kísértem szüléseket és tiszteltem a nők alsó felének csodálatos képességeit, Judy valami újat és izgalmasat mutatott nekem. Első babáját várta, és azért jött a bábaközpontunkba, mert a baba farfekvéses volt. Sokan megpróbálták rábeszélni a császármetszésre. Elmondtam neki, hogy tapasztalatom szerint a baba viszonylag nagy popsija előkészíti az utat a fejnek, nem lesz gond. A kezemmel egy gömböt formáltam, hogy megmutassam mekkorára fog szép lassan kitágulni a hüvelye, és azt mondtam: Hatalmas leszel!
Egy héttel később, tizenhét óra vajúdás után Judy kisfiának a popsija már éppen elkezdett látszódni. Még mielőtt a kis popsi elérte volna a gátat és nekifeszült volna, Judy hüvelye megnagyobbodott és kinyílt, olyan mértékben, ami teljesen meglepett engem. Már láttam ezt a jelenséget hetedik, nyolcadik babájukat szülő nőknél, de először szülőknél soha. Judy hüvelye könnyedén és sérülés nélkül átengedett volna a 3,5 kilós kisfiánál lényegesen nagyobb babát is. 
Pár nappal később, amikor Judyval beszélgettünk, elmondtam, hogy mennyire meglepett, hogy a hüvelye a gátra gyakorolt közvetlen nyomás nélkül mennyire kinyílt. Még mindig el voltam képedve.
Judy azt felelte - Azt a mantrát használtam, amit tőled kaptam.
- Mantrát? - kérdeztem, mert nem tudtam mire gondol.
- Miközben nyomtam, arra gondoltam, hogy hatalmas leszek. Hatalmas leszek!
Judy egyedül azt csinálta másképp, mint a többi asszony, hogy kitolás közben erre a mantrára koncentrált. Judy megtanította nekem, hogy a nő ténylegesen meg tudja növelni a hüvelyének a méretét azáltal, hogy a figyelmét megfelelően összpontosítja."

Részlet Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvéből

Bámulatos, nem? Megdöbbentő és bámulatos. Egy fehér nő is képes lehet ilyenre?
De várjunk csak. Ha a férfiakra gondolunk és arra, hogy némi speciális összpontosítással képesek megnagyobbítani a szerszámukat, már nem is olyan megdöbbentő a dolog. A nők pontosan ugyanazt tudják, csak befele: vérbőség esetén a hüvely képes többszörösére nőni. És a szülés folyamata megteremti a kellő vérbőséget.

 Láttatok már sheela-na-gig szobrot? Első ránézésre azt gondolnánk, hogy az esőerdő letűnt kultúráiból származnak, de nem. Ezek a középkori kőszobrocskák európai kastélyok és templomok falán hirdették mire képes a női vagina. A tudósok véleménye megoszlik a szobrok jelentését  illetően (egyesek szerint a gonoszt voltak hivatottak távol tartani), de a bábák meg vannak róla győződve, hogy szülő nőt ábrázolnak, egyszerű ismeretterjesztő célzattal. Akármi is az igazság, ha egy szülő nő kezébe adnak egy ilyen képet, az egyértelműen pozitívan befolyásolja a szülés menetét. Jól véssük az eszünkbe a látványt, nem fogjuk viszont látni a tévében.




A következő dolog, amiről elég hiányos a tudásunk - bár már elmúltunk három évesek - az a záróizmaink működése.

Az egyetemlegesen igaz záróizom törvény (sajnos sok szülésorvos nincs vele tisztában):
"A kiválasztás, a méhszáj és a hüvely záróizmai intim környezetben és egyedül működnek legmegfelelőbben - például egy hálószobában, ahol vélhetően senki nem fog megzavarni.
Ezeket a záróizmokat nem tudjuk pusztán az akaratunkkal kinyitni és nem engedelmeskednek parancsoknak.
Egy záróizom a kinyílási folyamat közben hirtelen bezáródhat, ha a személy lelki egyensúlyát megzavarják, ha megijed, ha megalázva érzi magát, vagy zavarba jön. Az adrenalin nem kedvez a záróizmok kinyílásának.
A száj és az állkapocs ellazulása közvetlen kapcsolatban áll az altesti záróizmok ellazulásával."

Részlet Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez c. könyvéből
 
Ha nem hiszünk benne teszteljük pisilés közben. Könnyebben vagy nehezebben megy a dolog, ha nincs a vécén ajtó? Elakad-e a sugár, ha valaki megijeszt?
Viszont, ha a félelem gátló tényező, a nevetés egyenesen elősegíti az ellazulást azon a tájékon is. Hogy is van a mondás? Bepisil a nevetéstől... A humoros apukákat mindenképp vigyük magunkkal. Ha már a poénnál tartunk, ha a kismama a tehénbőgést vagy a lóprüszkölést utánozza szintén segít. Nem vicc. ;) A nevetés mellett a lassú, mély légzés is segíthet ellazulni. Aki járt kismama tornára, az jól begyakorolta már ezt.

És a végére egy jó hír. A szülés nem szükségszerűen fájdalmas. És most nem az EPI-re gondolok. Egyrészt mindenkinek nagyon egyéni, hogy mekkora a fájdalom küszöbe, másrészt a méhszáj fájdalom nélkül is ki tud nyílni. És ha fáj, ha nem, még akár a gyönyör érzése is beléphet a képbe. Egyes extra mázlisták orgazmikus szülést is átélhetnek. Végül is mégiscsak valahol a G pontunk mellett halad el az a buksi fejecske.
Ha nem vagyunk olyan szerencsések és mégis fájni fog, akkor is jó hír, hogy a szülési fájdalom egészen más, mint a többi. Mert egy átlagos fájdalom üzenete az, hogy - baj van, menekülj - viszont a szülési fájdalom, azt kéri tőled, hogy lazulj el, add át magad mindenestül és nem utolsó sorban, hogy hamarosan átölelheted a babádat! :D
És akkor úgy elfújják az egészet, mintha sose lett volna (bár hazudok, mert léteznek utófájások és az nagy disznóság, de akkor már nem fog igazán érdekelni). És lehet, hogy első nap úgy fogod érezni, hogy na ezt többet soha, majd másnap elbizonytalanodsz... egy hét múlva azt mondod majd, hogy ki lehetett bírni és két hét múlva már azon ábrándozol, hogy vajon mikor élheted át újra.
Ki van ez találva, ne aggódjatok. ;)




Akit további részletek érdekelnek a titokzatos női testről és a szülésről olvasson bele Ina May Gaskin Útmutató szüléshez c. könyvébe, sok érdekes szüléstörténet is van benne. Egyetlen hátulütője, hogy némely fejezetekben szülési komplikációkról is ír, igaz mindig pozitív kimenetellel. Illetve elkeserítő lehet szembesülni azzal, hogy mit veszítünk, ha nem hagynak minket háborítatlanul szülni, és Magyarországon erre korlátozottak a lehetőségek. Ettől függetlenül a könyv nagyon tanulságos.

A pozitív üzenettel rendelkező fejezetek:
Szüléstörténetek
A test és a tudat szoros kapcsolata
A fájdalom és az élvezet hullámzása
A záróizmok törvénye
Elfelejtett vaginális erők és a gátmetszés

Hogy én mit nyertem a könyv elolvasásával, itt olvashatjátok:
Testünk titkai 1.

Testünk titkai 1.

Képzeld el, hogy marslakó vagy és még soha nem láttál kismamát. Most ott állna előtted egy lapos hasú fiatal nő, kezében egy 3-4 kilós újszülött babával és mesélné neked, hogy a babák a nőkben fejlődnek kilenc hónapig, majd kibújnak belőlük. Teljesen érthetetlen lenne számodra, hogy egy ekkora baba, hogyan fér bele a nőbe és hogyan tud onnan kijönni. Majd előlépne a paraván mögül egy az utolsó hetekben járó kismama és megmutatná a pocakját. Mi lenne a reakciód? Mély döbbenet és csodálat, hogy mire nem képes az emberi szervezet.

Ha nem is testközelből, de mindenki látott már kismamát. Az már kevésbé köztudott, hogy a méh térfogatát tekintve a terhesség végére ezerszeresére növekszik. Azzal viszont, hogy a női hüvely micsoda átalakulásra képes csak néhány beavatott van tisztában. Aki erről a titokról megtud valamit, az hasonlóan reagál, mintha marslakó lenne. A legtöbb nőnek fogalma sincs róla mire képes a teste. Az első babámmal én magam sem voltam képben, rettegtem is attól, hogyan fog majd kijönni a kicsi, mert az aktuális tudásommal egyszerűen lehetetlenségnek tűnt. Fogalmam sem volt róla, hogy a szülés alatt mit fog csinálni a testem. Csupán az nyugtatott, hogy annyi nőnek sikerült valahogy és ott lesz az orvosom és majd ő kitalál valamit.
Pedig Bálint doktor is megmondta egy Szent Imrés előadáson, hogy minden nő tud szülni. Hogy a női szervezet a várandóságra és a szülésre lett teremtve, hogy minden ki van találva, minden előre el van rendezve. Csak bízzunk benne és hallgassunk az ösztöneinkre, nekünk is menni fog, majd meglátjuk!
Még azt is mondta, hogy nem a választott orvosunk és nem is a szülésznőnk fogják megszülni a babát, hanem mi. Velük nem is kell törődnünk. Szerinte olyan a jó orvos, mint a biztonsági öv az autóban, nem kormányoz, nem ad gázt, csak akkor lép működésbe, ha valami az "utazók" testi épségét fenyegeti. Egy másik hasonlattal élve a doki olyan mint az aknakereső a virágos réten. Funkciójából adódóan csak a negatívumokra koncentrál, így lelki támaszt jobb, ha nem is várunk tőle. Ha egy sima "utazásnál" észrevehetetlenül van jelen a háttérben, azzal lehetőséget nyújt a szülő asszonynak, hogy kellőképpen ellazult, nyugodt állapotba kerüljön, és akkor megy minden magától.

 

A kislányom születésénél is ment minden magától. Minden komplikáció nélkül született, úgy hogy se a doki, se én nem csináltunk semmi különöset, a doki várta, néha ellenőrizgette, én pedig elviseltem, aminek történnie kellett. Úgy éreztem, egy rajtam kívül álló, magasabb erő dolgozik bennem. De valójában alig volt fogalmam arról mi történik, csak azt tudtam, hogy alig kapok levegőt a fájdalomtól, hogy valami szétfeszít odabentről és hogy túl kell élnem, történjék bármi. A doki biztatott, hogy szuper vagyok, de valójában pánikoltam. A testem viszont tette a dolgát és pár óra múlva karomba foghattam a kis csöppséget.
Első szülésem részletesebb történetét itt és itt olvashatjátok. 

Ina May Gaskin Útmutató szüléshez című könyve már a második babámmal való várandósságom alatt akadt a kezembe és bár átéltem egy szülést, mégis egy marslakó döbbenetével olvastam a fejezeteket, amiket a záróizmok törvényeiről, a rejtett vaginális erőkről és a szülési gyönyörökről írt.

Majd eljött a szülés napja. Már én is és a testem is tudtuk mire számítsunk, mégis ahogy a fájások erősödtek most is páni félelem lett úrrá rajtam, hogy ezt nem fogom még egyszer kibírni. A szülésznőm csak mosolygott: Úgy gondolod? Akkor rájöttem, hogy nem menekülhetek tovább. Itt van a férjem és mindenki, segítenek, de ezt a babát is nekem kell megszülni. Ekkor valahol az agyam hátsó zugából felrémlettek a könyvben olvasott történetek. És el kezdtem összpontosítani és tudatosan is részt venni a folyamatban, fejben is ott lenni, ahol épp a testem tart. Ez a koncentráció új energiákat szabadított fel bennem. Az erős fájdalom mellett, olyan elementáris gyönyör járta át a testemet, amihez foghatót, eddig csak Psszt! vad szeretkezés közben tapasztaltam. Ettől valójában nagyon megrémültem, és elszégyelltem magam. A szülés fájdalmas, ejnye ilyet nem szabad érezni! Lopva körül néztem, hogy észre vette-e valaki. De gondolkodni nem volt sok idő, mert jött a következő hullám. Azt hiszem, arra a pár másodpercre elmúlt belőlem a félelem és minden gátlás és ilyen ellazult állapotban a méhszájam akadálytalanul tágulhatott. Ezt a hirtelen tágulást kísérte az a leírhatatlan érzés. Bár ez az érzés nem jött vissza többet, de még néhány tolófájás és a négy kilós babám ripsz-ropsz kint is volt a pocakomon. Ezt az élményt csupán egy-két emberrel osztottam meg (eddig), de most úgy gondoltam (egy életem, egy halálom) teszek egy lépést a közfelfogással szemben.

Mert életbevágóan fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy a testünk tényleg csodákra képes! Képes volt megfoganni, majd hónapokon keresztül hordozni és táplálni a magzatot, csak úgy magától, és képes lesz megszülni is! 
Miért kételkedünk benne még mindig?


A következő cikkben Ina May Gaskin bölcsességeit részletesebben is megosztottam:
Testünk titkai 2. 

Nehéz szülés

"Az anyaméhben nincs félelem, egészen a kilencedik hónapig, akkor minden szűk lesz, szorít, minden irányból nő a nyomás. A baba érzi, hogy ki kell onnan törnie, halálfélelme egyre csak nő, a jelet pedig akkor adja meg a születésre, amikor halálfélelme nagyobb lesz, mint az életfélelme. Érzi, ha nem jön ki, abba belehal."

 Az életfélelem Feldmár szerint az ismeretlentől, a megláthatatlan jövőtől való félelem. Ez éppen olyan velünk született természetes dolog, mint a halálfélelem. Az idézetből is látszik, hogy ezek az érzések, már az anyaméhben velünk vannak. Ezek azok az első élettapasztalatok, amikkel meg kell küzdenünk. Hiszen, ha a halálfélelmünk, hogy odabent odaveszünk, nagyobb lesz, mint a leendő életünktől való félelem, akkor jelt adunk a méhnek, az anyának és ekkor megkezdődik a tánc. Életünk első nagy harca az életért: a születés.
Mert a szülés nem csak az anyuka számára jelent erőpróbát, gondoljunk bele, a babának egy húsból, vérből és csontból készült alagúton kell magát átverekednie, hogy végre, újra találkozhasson a számára az életet jelentő édesanyjával. Ez az első harc, amit megvívunk, megfűszerezve azzal, ami odakint vár minket, a legelemibb élményünk. Mélyen beivódik az agyunkba, alapjaiban határozza meg a világhoz való viszonyunkat. Bár felnőtt fejjel nem tudjuk felidézni, de hogy a bevésődés mégis nagyon valóságos, azt számos pszichológiai kísérlet támasztja alá. Az pedig, hogy a szülés az anyuka számára is küzdelem, nyilvánvalóan köztudott.
Fájdalommal szülöd gyermeked!
De miért van így mindez? Mi értelme annak, hogy szülés, születés ilyen nehéz dolog? A kígyó tehet mindenről az édenkertben?



Nos, ahogy vesszük.
Van bennünk valami velünk született tudásvágy. A kígyó miatt, vagy sem, de az életünk elején eldöntöttük, hogy enni szeretnénk a tudás fájáról. Ezért a világra jövetelünkhöz kaptunk egy olyan élményt, amiből rengeteg mindent megtanulhatunk. Mit is tanul meg a gyermek a szüléskor?
Megtanulja, hogy egy már elviselhetetlen helyzeten érdemes változtatni. Hogy a jó ügy érdekében érdemes küzdeni. Hogy a véres csata után vár ránk az éltető levegő, és édesanyánk szerető ölelése. Hogy vannak dolgok, amiért érdemes küzdeni, érdemes mindent hátrahagyni.
És mit tanul az édesanya a szüléskor? Megtanul elengedni. Kilenc hónapon keresztül félti, óvja, védelmezi, nevelgeti a gyermekét, majd eljön az óra és el kell engedje. Mert nem magának neveli a gyermeket az anya, hanem a világnak, a gyermeke leendő házastársának, leendő gyerekeinek, a barátainak, az Istennek, de nem magának. És ennek a felismerése nagy fájdalommal járhat. Amikor ráébredünk, hogy gyerekünk önálló akarattal és életúttal rendelkező valaki és nem a mi tulajdonunk, és ezt nem tudjuk elfogadni, az nagyon tud fájni. Nem mintha ennyire önzők lennénk, csak a bennünk lévő anyai ösztön, ami azt mondja, hogy a gyerekünket mindenáron meg kell óvnunk minden bajtól, nagyon erős és éppen az elengedés ellen hat. Van, aki ebben jobb, van aki abban, de ez az a két erő, az elengedés és a védelmezés, ami között lavírozunk minden nap. És ez az a tananyag, amiből az első nagy leckét a szüléskor kapjuk.
De ezzel még koránt sincs vége. Nem egy anyától hallottam már, akinek felnőtt gyerekei vannak: hogy igen, igen, a szülés valóban nehéz... de amikor a gyerekek kirepülnek... az ezer szüléssel felér.
Szeptember 1-e van. Az első óvodai nap a kislányomnak. És az első nap számomra, amikor idegenek közé engedem. Könnybe lábadt szemek, remegő térdek, elfúló hang... Nem tudom mitől félek jobban, hogy nagyon nehezen szokik be, vagy, hogy nagyon könnyen. Mindenesetre kezdem kapiskálni, miről beszéltek ezek az anyukák a kirepülés kapcsán.




De miért ilyen nehéz elengednünk? Mert sokat megéltünk már, sokat harcoltunk, sokat elbuktunk és tudjuk, hogy az élet nem habostorta. Az elválást úgy tehetjük könnyebbé mindannyiunk számára, ha előre tekintünk és a pozitív dolgokra koncentrálunk, a fejlődésre, az új lehetőségekre és igyekszünk nem benne ragadni a régiben. Bárcsak lesterilizálhatnánk, lesarokvédőzhetnénk a világot, hogy mindentől megóvjuk őket, mikor útnak indulnak. De ezzel éppen a lehetőséget vennénk el, hogy tanuljanak, hogy fejlődjenek. Akkor lesznek boldog és kiegyensúlyozott felnőttek, ha az adott idő védelmezés után kiengedjük őket a nagyvilágba, majd tárt karokkal várjuk, ha visszatérnek. Ha 9 hónap védelmezés után, átengedjük őket a szülőcsatornán, majd azonnal a pocakunkra vesszük, ha három év babusgatás után, otthagyjuk őket az óvodában, majd össze csókoljuk, öleljük, ha értük megyünk, és így tovább.
 A védelmezés, elengedés, megerősítés körfolyamatával adhatjuk meg nekik azt a biztos alapot és azt az elegendő teret, amiben a legteljesebben fejlődhetnek, hogy kihozhassák magukból, ami csodás lényükben rejlik.


Hogy a szüléssel kapcsolatban milyen pozitív hozzáállásra is gondolok konkrétabban, hamarosan további cikkekben részletezni fogom.

Íme:
Testünk titkai 1.
Testünk titkai 2.
Folyt. köv.