Gyermekágy

A gyermekágy a modern terminológiában a szülés utáni első hat hetet jelenti. Ez a bűvös hat hét, amikor beindul és beáll a tejtermelés, lezajlik a gyermekágyi folyás, felépül a kismama a szülésből, a baba pedig alkalmazkodik a méhen kívüli élethez. Ez az időszak hivatalosan akkor zárul le, amikor a nőgyógyász a hat hetes kontrollvizsgálaton gyógyultnak minősíti az anyukát.
Ez alapján azt hihetnénk, hogy a gyermekágy valamiféle orvosi szakkifejezés, pedig a fogalom korántsem új keletű és a legkevésbé sem orvosi eredetű szakszó.

Hajdanán a gyermekágyat a bába készítette el tiszta szalmából, lepedővel leborítva, s ahol szokásos volt, az ágy fölé rudak segítségével lepedőt erősítettek fel, mely erre a célra készült (boldogasszony ágya, sátor, galiba) - írja a néprajzi lexikon. Vagyis a bábaasszony a szülés után készített a mamának és a babának egy puha fészket, amit baldachinnal vettek körül és ahonnan az anyuka legalább egy hétig nem kelhetett fel. Az anyát és gyermekét a védelmező lepel alatt senki nem zavarhatta.
A főzést és a ház körüli teendőket a rokonság és a komaság nőtagjai látták el. Az ételt külön erre a célra kialakított úgynevezett komatálban hozták a családnak. Az újdonsült anyukára szigorú szabályok, tilalmak vonatkoztak: nem volt szabad sütnie, főznie, vizet merítenie a kútból, illetve az avatásig nem hagyhatta el a házat. A babára vonatkozó hiedelmek szerint a csecsemőt, hogy megóvják a rontástól, a keresztelőig nem volt szabad egyedül hagyni, éjjel lámpát kellett égetni mellette, továbbá nem volt szabad leendő nevén szólítani, csak becézni. Az asszonnyá avatás tájegységenként eltérő időpontban, de sokszor hat hét után volt esedékes. Ez volt az édesanya és a csecsemő első útja, mely a bába kíséretében a templomba vezetett. Az újdonsült anyukát áldásban részesítő szertartás után a gyermekágyi tilalmakat feloldották, a gyermeket bölcsőbe fektették. Ekkor vált az asszony a falubeli női közösség, elismert, teljes jogú tagjává.

Ha a babonákat és hiedelmeket lehántjuk eme szokásokról, megláthatjuk e hagyomány szépségét és gyakorlatiasságát. Már maga a szó is elárulja, hogy itt minden a gyermekről és a pihenésről szól. A másik szóhasználat az anya boldogságára helyezi a hangsúlyt. És akinek már született gyermeke, annak nem meglepő, hogyan kaphatta a gyermekágyként is használt galiba szavunk a köznyelvben használatos átvitt értelmét. Eleink pontosan tudták mire van szüksége az újszülöttnek és a édesanyjának. Ezt az időszakot érintő összes szokás, az ágy kialakítása, a tiltó rendelkezések, mind az anya és a baba védelmét és zavartalanságát hivatottak szolgálni. Semmi más dolguk nem volt, mint pihenni, erősödni, gyakorolni a szoptatást és ami talán a legfontosabb, zavaró ingerek, kíváncsi szemek elől védve, ismerkedni egymással, összebújni és egy életre szerelembe esni. Dehogy gondoltak ők az elkapatásra!

Az anya elzártsága ellenére nem maradt magára gondjaival és feladataival, a már tapasztalt asszonytársak elérhető közelségben voltak, segítettek bármi merült is fel.
Ha jól működött ez az óvó támogató közeg, az anyának ez megadta a kellő magabiztosságot, a folyamatos testközelség a babában életre szóló biztonságérzetet alakított ki és az anya gyermek kapcsolatban egy örökké tartó kötődést hozott létre. A pár hét letelte után, mikor mindketten megerősödtek, annyira hogy a nagyközönség elé álljanak, az anya egy szent helyen kapott áldást életére és anyai hivatására. A várandósság, a szülés alatt átélt élmények, az anyaságnak az első időszakban megtapasztalt nehézségei és szépségei ezzel a ceremóniával hivatalosan is elismerést kaptak, mellyel anyaságában méltó rangra emelték az ifjú asszonyt az egész közösség szemében.

Szerintem gyönyörű. Lenne mit tanulnunk a régiektől!

Ehhez mást nem is lehet hozzá fűzni.