IGEN. Én is szeretnék FELTÖLTŐDNI! - Ide írd az email címed:

MERT LEHETSZ OLYAN SZÜLŐ, MINT AMILYENNEK EGYSZER MEGÁLMODTAD!

Babakelengye 2.0 / Jó, ha van


Most nézzük végig azokat a dolgokat, amik jó, ha vannak a háznál, de nélkülük is el lehet evickélni valahogy. A nagy részével rendelkezem, de nem mindegyikkel és ami van, az is évek alatt gyűlt össze innen-onnan. Hosszú a lista, de hátha kaptok kölcsön párat és nem kell mindent beszerezni.


Kismamáknak:
- melltartó hosszabbító
- kismama harisnya (A sima harisnyák mindenképpen szorítanak a végén)
- gátmasszázs olaj (Ez egy nagyobb téma, később kifejtem, addig is érdeklődjetek a szülésznőtöknél, már ha van ilyenetek.)
- homeopátiás szerek (detto)
- kisebb, nagyobb tisztasági betétek

A terhesség végén folyamatosan nyílik a bordakosár, hogy elég helye legyen az egyre növekvő babának. Ez eleve fájdalmas tud lenni, nem kell hogy még a melltartó is szorítson. Egyébként egy régi melltartó szétvágásával is lehet melltartó hosszabbítót készíteni. Ezzel a már kényelmetlen melltartókat újra használatba lehet vonni. Hadd említsem meg itt, ha a merevítős melltartókból kivágjuk a halcsontot, azok is újra használhatókká válnak.
A Tena nagyobb betétei nagyon jók. Egy hálós eldobható bugyi még a helyén is tudja tartani. De lehet venni direkt kismama betétet is, kb ugyanazt tudja.



Szoptatáshoz:
(Abból indulok ki, hogy az anyukák 99% tud szoptatni, csak van akinek nehezebb. Mi is úgy álljunk hozzá, hogy fogunk tudni szoptatni. De erről még később.)
- szoptatós párna
- szoptatós melltartó
- szoptatós hálóing, szoptatós felsők
- melltartó betét

A szoptatós párna, az utolsó harmadban, néha még előbb, nagyban megkönnyíti az alvást, ha erre tudunk rátekeredni. De van akinek több kisebb párna jön be - egy a fej alá, egy a hát mögé, egy a térdek közé, egy a pocakot megtámasztani, stb. A férj pedig leesik valahol a túloldalon. ;) Szoptatásnál bármilyen nagyobb (de még inkább kettő) párna megfelelő lehet, de az első hetekben nagyon kényelmes tud lenni egy dagi kígyó alakú szoptatós párna. És a kényelem fontos, mert nem tudom mennyire köztudott, de az első hetekben egy szoptatás 30-40 percig is tarthat. A párnán a baba pont jó magasságban van, nem kell külön tartani, szabad a kezed, amit persze nem a távkapcsoló, telefon nyomkodására használsz, hanem mellmaszírozásra, szopóreflex beindítására, baba fejének irányba igazítására, baba ébresztgetésére stb. Fél éves kor után, már legtöbbjük 5 perc alatt végez és bármilyen pózban megoldja. Kikerülhetjük a kérdést, ha mindig fekve szoptatunk, de ha netán behomorítunk, hogy elérjük a baba száját, attól is be tud állni a derék. És nincs annyi szabad kezünk, mert félig rajta fekszünk. De érdemes ezt is kikísérletezni.
Az elején sok buktatója lehet a szoptatásnak, legalább a melltartó ne zavarjon be. A szoptatós melltartó kényelmesebb, egyszerűen szabaddá tehető a picinek a melled és nem nyomja el a tejcsatornákat. Sokféle van, sokféle áron.
Ha az egyik kezeddel a babát tartod, a másikkal a melledet próbálod a szájába igazgatni, akkor a lecsúszó ruhát maximum az álladdal tudod megtartani, hogy ne hulljon a fejére. A nyakgörcs garantált. Szóval a sima póló nem praktikus, de egy mélyen kigombolható ing, laza, mély dekoltázsú fölső működhet direkt szoptatós hálóing helyett.
Melltartó betétből létezik eldobható, kábé mint egy tisztasági betét, kisebb nagyobb nedvszívó képességgel, hátsó fólia borítással, hogy nehogy átázz. De van mosható pamut verzió is. Kinek mi fekszik jobban. Nehéz nélküle meglenni, mert ha egyszer beindult a tej, jön, ha kell ha nem. Például előre jelzi, ha etetési idő van és szó szerint ömlik, ha a baba heves sírásba kezd. Csodálatos dolog a női mell, tényleg! Ő kész a vigasztalásra, rajta ne múljon! Nekem egyszer, egy kicsit nyűgös babaúszáson, amikor fél órán keresztül hallgattam 10 baba sírását, úgy elkezdett termelődni a tejem, hogy csak úgy zsibbadtam. Sose gondoltátok volna tiniként, amikor elkezdett növögetni, hogy mikre lesz még képes, igaz-e?

 
Babaápoláshoz:

- babafürdető

- babaolaj
- hősugárzó pelenkázáshoz (téli babáknak)
- fültisztító pálcika (De nem ám a fül, hanem a köldökcsonk tisztításához.)
- babaolló, vagy körömcsipesz
- babakesztyű
- hajkefe
- csúszásgátló a kádba (Attól is függ, milyen a kádunk, van amiben eleve van ilyen.)
- vízhőmérő
- biztonsági fürdető (vagyis műanyag vízifotel)
- orrszívó
- pelenkaszemetes
- kézfertőtlenítő 

Az első időkre a babafürdetőt a doki írja fel. Gyógyszertári kikevert krém. Jobb, mint a drogériás termékek, mert parfüm mentes, viszont nehezebben oldódik. Ha úgy csinálunk vele, mintha kezet mosnánk, akkor van esélyünk rendesen eloszlatni a vízben. Micsoda kihívásokkal kell szembenéznie egy újdonsült szülőnek.
Testápoló helyett használhatunk babaolajat is. A lényeg csak annyi, hogy ezt fürdés előtt kell felvinni a bőrre, különben épp hogy szárítani fogja. Masszázzsal is egybeköthetjük. Vigyázat, nagyon csúszós lesz a baba!
Ha csuklóval, könyökkel mérjük a vízhőfokot az egyszerű, de szubjektív. Ha precízek vagyunk, legyen vízhőmérőnk.
A legjobb, ha a kezeddel támasztod meg a  babát fürdéskor. De, ha valami dolgod akad, amíg a baba áztatja magát - testvér beszappanozása, mosás beindítása, tükör letörlése, stb. - akkor jó szolgálatot tesz a biztonsági füredető. De azért ebből is ki tudnak csúszni, úgyhogy én fürdetéskor, igyekszem látó- és hallótávolságon belül maradni.
Az első hónapokban a babák hőháztartása még igen labilis. A fázósabb babák, fürdetéskor egy 22 fokos szobában is annyira tudnak vacogni, hogy márványosan belilul a kezük, lábuk. Én nem szeretem a sok ketyerét, de egy kis hősugárzót mégis vettünk. (Barkácsáruház - pár ezer forint)

Nekem a körömvágáshoz a csipesz jött be. A körmöket csak kábé egy-hét után, akkor szabad levágni, ha már hátul elváltak az ujjak bőrétől.
A babakesztyű karmolás ellen van. Van, aki jobb szereti krémezni a baba kezét, arcát, de ez hamar beszívódik és újra jön a karmolás. Talán felváltva a legjobb.
Nekem a védőnő mondta, hogy minden nap dörzsöljem, keféljem át a baba fejét, homlokát a puha babakefével. Ez jót tesz a bőrnek. Többet nem tudok róla.

Reméljük a babánk minél később ismeri meg a nátha rémét. De ha eljön az elkerülhetetlen, jó szolgálatot tesz a porszívós orrszívó. A babák az orrszívásnál csak a bedugult orrot utálják jobban. Isten látja lelkem, szívből utálok orrot szívni, de ha muszáj, muszáj. A kézi sajnos annyit ér, mint halottnak a csók. Éjjel, ha nem akarom, hogy mindenkit felverjen a porszívó, magam szoktam  a szájamba kapni a cső végét és szívni. Elég hosszú ahhoz, hogy ne a számban kössön ki a cucc, de kell hozzá tüdő. Ez a módszer utazásnál is jól jön. Sajnos 3 éves korig mentolt nem lehet használni, így az orrszívás előtt tengervizes orrsprével lazítom fel. Ha nagyon makacs takonnyal van dolgom, akkor amíg az egyik orrlukból szívom, a másikba fújom be a tengervizet. Ez brutálisan hangzik, de nagyon hatékony, egy védőnőtől hallottam. Hatékonyan orrot fújni a gyerekek 2-3 éves koruk között tanulnak meg. Addig marad a szívás.
Az anyatejes babáknál nem vészes a kakiszag. Semmi horror nincs a pelenkában, csak egy kis mustár. Amikor elkezd húst enni, akkor lesz érdekes a dolog. Ezért jó, ha van egy zárható fedelű szemetes, amit lehet a vécében, vagy odakint tárolni. A szagmentes, különzacskós pelenkakukák szerintem méregdrágák. Költünk eleget a pelenkára amúgyis.
A gyerekek, ha egyszer elindulnak, mindenhez mindenhol hozzányúlnak - kocsi alvázához, kutyakakához, biciklilánchoz, szemeteskukához... Ha van víz nélküli szappanunk, legalább csapot nem kell keresni. Utazáskor csecsemő mellett is jól jön.


Biztonsági okokból:
- konnektorvédő (Ha már tud mászni a baba, az elérhető konnektorokat le kell védeni.)
- sarokvédő
- sütőzáró
- tűzhelyelkerítő
- oldalvédő a kiságyba

- járóka
- bébiőr

Ha a baba már feláll és totyog, pláne, ha többen vannak, minden éles sarok potenciális veszélyforrás. Sarokvédőkkel is tele lesz kék, zöld foltokkal, de nem mindegy, hogy mennyire.
A sütő nem csak akkor veszélyes, ha be van kapcsolva. Az én gyerekeim imádtak a fogantyújába kapaszkodva ugrálni, majd kivágódott az ajtó és ők elrepültek. Ekkor szereltük fel a sütőzárót. Elég béna egy szerkezet, de működik.
Ha már felérik a tűzhelyet is, a tűzhelyvédővel bebiztosíthatom, hogy ne nyúljanak a forró edényekhez.A gyerekek egész éjszaka folyamatosan forgolódnak. Sokszor beverik a fejüket a kiságy rácsaiba, ha nincs fent az oldalvédő. És nem utolsó sorban a cumik is folyton leesnek az ágy alá.
A járóka kétesélyes dolog, van baba, aki szívesen játszik, alszik benne hosszasan, míg mások azonnal üvöltenek, ha leér a talpuk az aljára. Elég nagy helyet foglal és csak kerülgetni kell a lakásban, de a babát biztonságos helyre kell tenni, ha elmegyünk vécére, vagy fröcsög a sült krumpli. Erre a lakás bármilyen elkerített része megfelelő. A kiságy is jó lehet, kivéve, ha azt szeretnénk, hogy arról csak az alvásra asszociáljon a baba. Kicsit más a kialakítása, de ha van utazóágyunk, azt is felállíthatjuk járókaként.
Ha kis lakásunk van, bébiőr használatának nincs sok teteje, de ha a baba az emeleten alszik, mi pedig zörgünk a konyhában, anélkül nem biztos, hogy meghalljuk, ha felébred. Utazáskor is jó, bár arra elég lehet egy okostelefonra letöltött bébiőr alkalmazás.


Etetéshez:
- etetőszék
- evőeszközök
- pohár
- tálak
- előkék

Fél éves kor tájékán eljön a nagy pillanat és a baba megkapja az első kanál pépet. Ölben is lehet etetni, de így jó esélye van, hogy a főzelék az ölünkben köt ki. Nagy a választék etetőszékből: fa vagy műanyag, egyszerű vagy űrjármű, kényelmes és fapados, összecsukható, székre szerelhető... Lényeg a tisztíthatóság, mert minden alkalommal csupa csiriz lesz. És nem árt ha be lehet kötni, mert egy évesen már inkább átmászna az asztalra. És vagy legyen saját asztallapja, vagy férjen el az étkező asztal alatt , hogy együtt ehessen a család, a nagyobb babák, már inkább a nagy asztalról szeretnek enni. Utazáskor babahordozó, babakocsi is használható etetésre, csak számolni kell a maszatolással.
Kiskanál az elején kellhet a vitaminok, gyógyszerek beadásához, később majd természetesen a pépekhez. Normál fém étkészlet is használható, könnyebb is tisztán tartani. Az izgő-mozgó baba szájába a hosszú nyelű teáskanalakkal lehet legkönnyebben beletalálni. A tompa tortavillákkal is hamar megtanulják felszúrni a krumplikockákat.
Itatáshoz átlátszó felespohár, babapohár. Ha nem átlátszó nem tudod, mennyire kell megdönteni és könnyen az egész a nyakába borul.
A kis peremű mélytányérok a legpraktikusabbak. A műanyagban az a jó, hogy nem törékeny és van a babának saját szettje és szép színes, viszont a karcolódás miatt nehezebb tisztán tartani, mint a kerámiát és a mikróban melegítéshez sem annyira megfelelő.
Előkéből akad textil, nylon, műanyag, kemény, puha, nyakba akasztós, belebújós kiskabát, ki mit szeret jobban, mosni vagy mosogatni. Talán a puha, egyszerűen letörölhető műanyag a legpraktikusabb.


Babaszobába:
- éjjeli fény
- sötétítő függöny
- babaruha tartalékok
- kendő és/vagy kenguru
- játékok

Sok éjszakai műszak lesz az elején, erre készüljünk fel. Ritka az a baba, aki 6 hetesen átalussza az éjszakát. Mellesleg az átalussza az éjszakát kifejezés azt jelenti, hogy 5 órát alszik egyhuzamban. Lol. Így valami halvány fényforrásra szükség van, hogy megtaláljuk a száját, fenekét, mikor mit kell. Én utána néztem a neten, beszéltem lámpás szakemberrel, van aki szerint a hideg, van aki szerint a meleg fény van ébresztő hatással az emberi szervezetre. Nem lettem okosabb. A lényeg, hogy a fény felébresztheti a babát, csínján bánjunk vele. Nem kell külön lámpát venni, elég lehet az ajtóból beszűrődő fény, vagy a telefonunk, csak gondoljunk rá.
Bár egy jól alvó újszülött bárhol, bármilyen pózban és körülmények között képes elaludni, azért nem árt, ha van a szobájában valami árnyékoló. A függönybehúzás az altatási rituálé része is lehet. Pavlovi reflex: aha, behúztuk a függöny, akkor most az alvás következik.
Biztosan lesz egy jó adag cuki babaruhája, amiben parádézhat, ha vendégségbe mentek, meg amiben lehet fotózgatni és az sem baj, ha nem kell minden nap mosni. Én előre nem nagyon vettem szezonális ruhákat, mert sosem tudtam megtippelni, hogy melyik évszakra mekkorát fog nőni.
A hordozókendő nagyszerű találmány. A kötődő nevelés alapja. Használatával hosszabb időn keresztül is olyan közel lehetsz a babádhoz, mintha szoptatnál, majdnem olyan közel, mint amikor a pocakban van. A kendőbe bújtatott babákat valami ősi nyugalom szállja meg, felrémlik nekik az odabent töltött paradicsomi időszak. Védve, kényelemben érzik magukat, ringatóznak, érzik a mama testének melegét, illatát, tudnak aludni, szopizni. Apukák is közelebb kerülhetnek vele a babához, illetve kicsit belekóstolhatnak milyen is lehetett kismamának lenni. Két mellékhatása van csak a kendőzésnek. Az egyik, hogy a baba nagyon rá tud szokni, pl máshogy nem tud elaludni, nem szeret babakocsizni a nagymamával stb., illetve, hogy eléggé megterheli az anyukákat. Aranyér és derékpanaszok esetén kifejezetten ellenjavallt. A lelkes fan klub azt állítja, hogy házi munkát is lehet benne végezni. Én ezt cáfolnám, ahhoz kétszer olyan hosszú kezekre lenne szűkség, újszülöttet pedig hátra nem szokás kötni. De tény, hogy szabadabbak a kezeid, mintha a karodban kéne cipelni a picit. Lehet benne BKV-zni, kirándulni, biciklizni, templomba menni, táncházba a nagyobb testvérrel, stb. Egyszóval nagyon jól kiegészíti a babakocsit. Léteznek hosszabb rövidebb, rugalmas és sűrű szövésű fajták, kinek mi jön be. Megkötni nem túlságosan bonyolult, de jól jön egy segítő kéz, pláne, ha nincs túl nagy gyakorlatod. Ha nem boldogulsz keress kendőtanfolyamot, ingyenes is van. Előnye a szokásos kengurukkal szemben, hogy újszülöttet fektetve is bele lehet kötni, így közelebb van hozzád és nem terheli a baba hátát. Nagyobb babák háton is utazhatnak. Jobban variálható, mint a kenguru, amiket viszont sokszor egyszerűbb felvenni, de nagyobb helyet is foglalnak. Ezek általában csak egyetlen pozitúrában, korcsoportban működnek, de kényelmes és nem kell kötözgetni. Néhány fajta hátra is felvehető. Az összes kenguru és kendő esetén alapszabály, hogy a mellkasodra előre fele nézve nem javasolt bekötni a babát, mert az nem tesz jót a csípőjének.


Ezzel most, lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem egy újszülöttnek nem kell játék. Bőven elég játék neki a keze, lába, meg a Mama és az új környezet felfedezése bőven elég ingert biztosít számára. Egy alvóállatka, vagy gyűrögető kendő elég, amihez oda tud bújni. Pár hónaposan, ha megtanult fogni, lehet pár kicsi kézbe vehető, rágható játéka. A körforgót és a csörgőket jobb eltenni három hónapos kor utánra. Ugyanis az a kor egy nagy vízválasztó, akkor kezdi a baba megtanulni megnyugtatni önmagát. Előtte csak nézi nézi a feje fölött lógó, csörgő izéket, majd egyszer csak besokall és az érzékenyebbje egyik pillanatról a másikra oltári sírásban tör ki. Neked meg fogalmad sincs, hogy mi lelete. Amúgy a körforgók nagyon mutatósak fentről, a mama szemszögéből, de megnézte már valaki lentről a maci fenekeket, ahonnan a baba látja? Azért három hónapos kor után megnyílik a lehetőségek tárháza játék ügyben, a boltok választéka szinte végtelen a műanyag izékből. A minőségi, ízléses játékokat már vadászni kell, interneten, kézműves vásárokon. De a háztartásban is lehet sok a babának felfedezni való, érdekes dolgot találni. Azért minden korszakban figyeljünk rá, hogy a baba ne pörgess túl magát, annál nehezebb lesz elaltatni. A naponta elővett játékok számát korlátozzuk néhányra és egyeseket dugjunk el egy időre, hogy később újdonságként hasson, a kinőtt játékokat pedig dobozoljuk be a kistestvérnek. Én alapvetően a hagyományos játékokat szeretem: babák, autók, építőkockák, lego, állatkák, bábok, ceruza, gyurma, babakonyha, labda, homokozójátékok, hinta. A fantasztikus fejlesztő műanyag dobozoknak nem volt nagy keletje nálunk. Minden csoda három napig tart. A torz zenélő ketyeréket és az érthetetlenül, angolul beszélő izéket igyekeztem távol tartani a lakásunktól. De amikor kaptunk párat és láthatólag nagyon lekötötte a gyereket beadtam a derekamat. Mégis jobb azt hallgatni, mint a sírást. De így is korlátozott a számuk. Legjobbak a lehalkíthatóak. Egyébként, amikor elmúlt a nyálazás, bukás veszély én a szintetizátorunkat vettem elő, beállítottam a hangerőt, azt püfölhették. Ha úgy döntünk, hogy a játékok áradatának gátat szabunk, azért a közös hancúrozás, éneklés, meseolvasás, zenehallgatás jöhet korlátlan mennyiségben.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése